Bumeráng Sziget társasjáték Harc az Öblökért kiegészítővel - Kipróbáltuk!
Tegnap végre kibontottam a Csodaország Csatáit és miután elámultam a beltartalmán, a külsején, belevetettem magam a szabálytanulásba. Úgy kb. a közepe táján éreztem azt, hogy ez valójában egy wargame, cuki köntösben, de erről majd legközelebb. Szóval ennél a pillanatnál elöntött a nosztalgia és bevillant a legelső ilyen társas, amivel nyomtuk anno, a Bumeráng Sziget.
Jó, lehet a Dragons of Glory előbb került az asztalunkra, de a Bumeráng Sziget volt magyar és az akkor még nagyobb kincs volt, mint manapság. Lényeg a lényegben, hogy nem hagyott nyugodni a vágy, hogy elővegyem a „Bumerángot” és nyomjunk vele egy partit. Ha meg már így történt, gondoltam írok róla egy kicsit, mert igen, ma is kapható és játszható, sőt már kiegészítő is van hozzá!
Miért is jó még ma is ez a játék?
Nos, aki valaha Rizikózott, annak sok újat nem tud mondani, lényegében a Bumeráng Sziget a magyar klónja. Mégis, nálunk az alap Rizikó szinte sohasem került elő, ha egymást akartuk a táblán péppé verni, akkor inkább a Bumeráng. Márpedig sokszor volt rá igény. Ez egy nagyon alap wargame, de valahogy elvisz a tematika egy különös világba. Gyerekkorom óta ott érzem magam ezen a szigeten, akárhányszor játszok vele. Talán a grafika, az elnevezések, nem is tudom pontosan, de szerintem elég jól hozza a vad törzsek háborúinak érzését. És ebben mindenképpen jobb, mint a Rizikó. A mai harci játékok millió szabállyal operálnak, ebben kb. 5 oldalt kell elolvasni és a játékmenet is sík egyszerű. Könnyen tanítható és érthető, nem kell egy órát a szabálymagyarázattal kínlódni.
Lássuk is, miként működik!
A felpakolás random, kapsz játékosszám függvényében néhány területet és egységet, azokat szépen felpakolod és kapsz két parancs (küldetés) kártyát, amik közül az egyiket kell teljesítened. Amint ezt bárki (tehát, ha véletlenül egy másik játékos, akkor is!) teljesíti, akkor nyertél. Akkor is nyer valaki, ha
egyedül marad játékban. Hupsz, kicsit előre ugrottam!
Szóval pár perc alatt felpakoltuk a harcosainkat, majd megindul az invázió. Az egybefüggő területekért több egységet fogunk kapni fordulónként, így a harc ezen területek felé fog orientálódni. Meg persze a küldinket is szem előtt tartjuk. Sokszor ezek óriási offenzívák, de a játék ennek lehetőséget is ad. Szerencsére! Én jobb szeretem azt, amikor sok-sok egységgel aprítjuk egymást, mint amikor csak 2-3 fős haderő osztja a pritty-pruttyot. A harcot kockák döntik el, de befolyásolhatja a törzsfőnököd és a varázslód és a különleges képességeik is. Ez egy törzs, persze, hogy van főnök, meg varázsló! Szóval bár elég szerencsefüggő a történet, de ez egyrészt azért valamennyire befolyásolható, másrészt ez elég megszokott ebben a kategóriában. Mondjuk, mivel a szerencse istennője ritkán van velem, eléggé meg is szoktam
szenvedni a győzelemig tartó hosszú utat, de ettől mámorító a diadal íze.
A csatározások után van mód egy kis mozgósításra, aztán lényegében jöhet is a következő forduló. Nem kell megijedni, az alapjáték tényleg baromi egyszerű. Leteszed a csapatokat, megkapod az erősítést, elmész harcolni, dobsz, nyersz vagy kikapsz, leveszed a harcosokat, megint harc, dobsz, nyersz vagy kikapsz, aztán, amikor kifogytál vagy úgy döntesz elég, átcsoportosítasz és végeztél a köröddel. Ennyi. Kivétel, ha használjátok az első kiegészítőt is, a „Harc az Öblökért”.
Nos, akkor minden bonyolódik picit. Kártyákkal, kő-papír-olló szerűen csatázunk, ami által a harc kiszámíthatóbb, azonban különleges képességeik vannak. Megszerezhetők öbölkártyák, bejön néhány új szabály is, aminek köszönhetően lényegesen összetettebb, modernebb lesz, de marad ugyan ebben a különleges elhagyatott sziget köntösben.
Apropó! Külső!
A doboz igazi retró, az az igazi keményfedeles karton, és az elemek sem változtak semmit sem az évtizedek alatt. A grafikus ráadásul ugyan az a Lakatos István, mint a 80’ évekbeli kiadásnál. Színes, „szagos” és vicces egyben. A játéktáblát sem kell félteni, hogy hamar elkopik, a betörő feje hamarabb
betörik tőle, mint a tábla el. A tokenek sem azok a „szétesősek”, de a kártyákra ráfér a védőzés még akkor is, ha nem sokat kell keverni őket. Szóval igen, ez retró.
2 fővel
Bevallom, két fővel nem az igazi a játék. Bár elég gyors tud lenni, kimarad a játék igazi íze, a diplomácia. Nem tudok felajánlani semmit sem az ellenfelemnek, mert úgyis az a célja, hogy engem gyepáljon. Így lényegében egy adok-kapok az egész, a jobb stratégia nyer, bár a szerencse forgandó. Tud a játék meglepetéseket okozni.
3-4-5 fővel
Három főtől kezdődik el igazán, de még itt is kevés a lekenyerezési lehetőség. Jobb szeretem négyen vagy öten nyomni, na akkor már van benne bőven lehetőség a szövetkezésre és persze a nagy árulásokra. Hatalmas csaták, okos csapatmozgatások, villámháborúk, erőfitogtatások, huhh, minden, ami egy jó kis harci játékhoz kell. Azt viszont meg kell hagyni, hogy ennyi játékosnál a holtidő elég nagy tud lenni. Van, hogy egy forduló egy óra és az nagyon sok. Ez főleg akkor gond, ha valaki már kiesett az elején. Mondjuk max. megvan a kajafelelős :D
6 fővel
Hat fővel is lehet játszani a játékot. Ez igazán nagy háború, de a térkép kicsit kicsi hozzá és hamar kieshet nem csak egy, hanem két játékos is úgy, hogy a játékidő nem lesz tőle rövidebb. Legalább megvan az „italújratöltő” felelős is :D
A Bumeráng Sziget igazi retro élmény.
Egy könnyen tanítható wargame, ami már kapott egy komolyabb kiegészítőt is. Ez nem csak magyarul van, hanem ez tényleg magyar. Akinek nem kell a modern külcsíny, akinek nem kell millió mechanika egy játékhoz, csak egyszerűen taktikázni és kockákat szeretne dobálni, annak tökéletes és az ára is kedvezőbb, mint a hasonszörű társainak. Aki viszont nem bírja elfogadni, hogy a kocka bizony sűrűn ellene van, (annak amúgy ajánlom a kiegészítőjét, mert a kártya számolható) vagy nem bírja a hosszú játékmeneteket, a kiesős játékokat, a nagy holtidőket, kerülje el Bumeráng Szigetet. Meg kb. minden wargame-t.
