Kipróbáltuk - Animix
Olvasási idő: csak ~2 perc

Kipróbáltuk - Animix

Az Animix nem új játék, mégis méltatlanul keveset hallani róla. Nem rejt igazán újdonságot, mégis nagy favorit tud lenni a gyerekek körében. Emellett sokszor tapasztalom azt, hogy a fordított logikának köszönhetően a felnőtteknek is megtornáztatja az agyát. A játék ugyanis már a legelején megköveteli, hogy előre gondolkozz és a további körökben kénytelen vagy újragondolni a terveidet a többi játékos cseréinek fényében. Alapvetően egy kompetitív, logikai, kezdő stratégiai játék, de megfelelő csapattal remek kis parti hangulatot is tud varázsolni.

 

A játék lényege, hogy az asztalra kiterített lapokból az állatokhoz kapcsolódó mintázatokat kell kitenni. A különböző állatok, különböző alakzatban érnek pontot, pontokat. A papagájok párban, az elefántok egy oszlopban, a farkasok az alakzat szélén, stb. Így az általunk kiválasztott állatt(ok)ra és mintájukra kell koncentrálnunk. 

A játék csavarját az adja, hogy a már meglévő leterített alakzatot a kezünkben lévő kártyákkal KELL átalakítani. Gyakran a játék résztvevői máshogy gondolkodnak, mást gyűjtenek, mint mi. Illetve a pontszerzés is érdekes, mivel a cserélt, felhúzott lapok alapján dől el ki melyik állat típus után kap pontokat. 

2 játékossal

Bár ritkán kerül elő nálunk két fővel mégis, amikor egy kis egyszerű agytornára vágyunk, szívesen játszunk vele. A dobozra 10 perc játékidő van írva, ami nagyjából fedi is a valóságot, de csak akkor, ha már ismerjük a különféle állatokhoz fűződő taktikát és pörögnek a körök. Kettő fővel sokkal jobban kiszámítható, de lényegesen könnyebb figyelni, hogy a másik mit gyűjt és megpróbálni nem csak a saját pontjaimat gyarapítani, hanem az ellenfelet hátráltatni. Bár effektív konfrontáció nincsen benne, ettől függetlenül azért megtalálni benne azt a kis kiszúrás faktort. 

3 játékossal

Itt is még könnyű fejben tartani, megfigyelni, hogy ki mire megy rá, de már nehezebb mindenkit hátráltatni. Persze azért oda-odaszurkálni lehet.  A játék pörgősségéből nem veszít semmit, ellenben a 10 perc nehezen tartható, de így sem húzódik el nagyon. 

4-6 játékossal

Nos itt már tényleg kénytelen vagy minden körben újratervezni és egy igazi logikai-parti játék kerekedik belőle. Elkezd az ember izgulni magában, hogy „csak azt ne, csak ne a pingvint vegye el”, és ujjong magában, ha így van, meg persze átkozódik, ha mégis elkerül a kívánt lap az asztalról. Szóval jó kis hangulatot teremthet. Nyilvánvalóan a több játékosnak köszönhetően a játékidő lényegesen megnövekszik, még akkor is, ha 6. játékosnál már csak 5 kártya van, hiszen a „tábla” is nagyobb, és többször kell átgondolni a tervünket is.

A játékot nem muszáj ennyire komolyan venni, és aki könnyen átlátja a logikai lehetőségeket, annak nem is kell. Nagy előnye, hogy jó kis gondolkodásra sarkallja a gyerekeket, főleg a 8-10 éves korosztályt, akiknél egy csomó matematikai feladatot ad a játék úgy, hogy észre sem veszik. Éppen ezért szeretem magammal vinni az alsósok foglalkozásaira és meglepően jól vágják már az Animixet a végére.

A doboz pici, a kártyákat és a hegyjelelőket tartalmazza csak, mint alkatrészeket. Ezért, ha doboz nélkül akarjuk vinni sem akadály, tényleg elfér egy zsebben. A kártyák viszont elég vékonyak és bár nem kell csak a parti elején keverni, érdemes lehet őket védőzni. 

Szívesen ajánlom akár gyerekeknek foglalkozásra vagy órák közötti szünetekre, de egy kirándulásra is, bár kipakolásnál azért egy 6x6 tábla azért foglal helyet, szóval nem feltétlenül játszható vonaton. A szabályrendszere egyszerű, a kártyák is könnyen magyarázhatók és rengeteg lehetőséget és még több fejlesztést jelent a kicsiknek. A grafikája szép színes, de semmi csicsa, így kellemes a szemnek, de a játékosok figyelmét nem tereli el az, hogy mi van a kártyán.  És mint említettem, sokszor a felnőttek is vakarják a fejüket rajta főleg akkor, ha több körrel előre akarnak tervezni. Szóval szerintem tényleg érdemes tenni vele egy próbát.


Címkék

Kipróbáltuk - Animix